Az idei január a hóról és a hidegről szólt, ami ma már sajnos kuriózumnak számít. Amellett, hogy e kettő kombója gyönyörű, van még egy áldásos velejárója. A tisztaság. A lakásba se homok, se kinti kosz nem kerül be. Én ezt piszkosul tudom értékelni. És persze a reggeli kutyasétáltatások is meg vannak koronázva gyönyörűségekkel. Mint ezen a csípős hajnalon, amikor jeges pille-szobrok borítottak mindent. 

Egy szerdai napon köd ült a tájra. Már a séta elején tudtam, hogy vérző szívvel fogok visszafordulni, hisz munkába kell mennem. 

 

Fogalmam sincs, hogy a képek visszaadják-e az érzést. A hideg, a hó fehérsége mindenütt, és a köd áttetszősége a hűvös levegővel maga volt a tisztaság, a szó legnemesebb értelmében.

 

Vékony zúzmara is rakódott a növényekre, de ezen a napon nem volt túl különleges. 

 

 

 

Másnap találtam a hóban egy jó nagy szívet, ilyenkor mindig Böngi jut eszembe. Rita! Ha olvasod ezt, akkor üdv. neked! ;) 

 

 

A köd ezen napon nem volt olyan sűrű, de szépen rárakódott mindenre. 

 

 

Megzavartam egy szürke gémet. 

 

 

 

 

 

Egyes helyeken közelről a zúzmara vastag jégbundát formázott. 

 

 

 

 

 

 

Pénteken volt a legsűrűbb a köd. Jött egy kivilágítatlan fehér terepjáró is, szerintem nem volt 3 méterre tőlem, mire észrevettem. (A képen természetesen egy másik autó látható.)

 

 

 

Ezek a zúzmarák megint más testet öltöttek, nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam elég időt szánni a fotózásukra. 

 

 

 

 

 

Teltek a napok, megjártam kétszer a befagyott Balatont (lassan összeáll az az anyag is) lefotóztam a sarki fényt, nehogy már kimaradjak belőle....

 

 

 

Majd egy gyönyörű reggelen (ami sajnálatos módon ismét hétköznapra esett), megkaptam a szezon legszebb tüskés zúzmaráját. Bármilyen kevés is volt az időm, amit tudtam megtettem, hogy megörökítsem, akár még annak árán is, hogy elkések a munkából. Spoiler: nem késtem el. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A minap egy barátom posztolt egy idézetet, ami igencsak szíven talált. Lehetett volna akár ez az egy sor is a kísérő szöveg a képekhez.  

„Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz."
(Fekete István)